Bánod már? 4. A felismerés

Csend és hulla szag ülepedett alá a szobában. Nem akartam hinni a fülemnek. A kép a falon, a Suwoong által kijelentett mondat. Kavarogtak a gondolataim, és a hajnalban történtek se segítették elő hogy jobban érezzem magam. Épp ellenkezőleg, széthasadni készült a fejem. Szédülni kezdem az orrom vérzésnek indult és ahogy mondani szokták; a történelem megismétli önmagát. A fiú vagy is Minsun más nevén a pasim kisöccsének ágyában tértem magamhoz immár másodjára. Suwoong látszólag éppen a borogatásaimat cserélte. Közben a testvérével cseverészett valamiről, de bódult állapotomból kifolyólag nem tudtam felfogni mi a téma. Fejemet felemeltem és rájuk pillantottam, amire a kisebbik felfigyelt.

-Magához tért! -fakadt ki önmagából Minsun. -Jól vagy? -érdeklődött azon nyomban.

Tenyeremet arcomhoz kaptam, szemeimet dörzsölni kezdtem, majd a hajamba túrtam és egy fájdalmas nyújtózkodás végett ismét kényelembe helyeztem magam.

-Persze, minden rendben. -vakartam fel egy kínkeserves mű mosolyt arcomra.

Suwoong a törzsemnél foglalt helyet, aggódó tekintetéből pedig ki tudtam olvasni mi következik. Igazság szerint egészséges aggódó kérdések, de én ezt ilyenkor gyanúsított vallatásnak éltem meg. "Mikor történt?" "Ki volt a tettes?" "Miért tehette ezt pont veled?" "Ismerted?" és még folytathatnám a sort. Verejtékezni kezdtem, a pulzusom az egekbe szökött, a szívverésem a duplájára nőtt és alig kaptam levegőt. Megmakacsoltam magam, hogy a saját érdekemben inkább nem árulok el semmit a jelen lévőknek, de a testem máshogy reagált rá. Suwoong túl jól ismert ahhoz, hogy valami frappáns hazugságot előadva elhitessem vele, hogy egy vad idegen volt. Az ágy háttáblájához húzódtam, felültem, lábaimat a mellkasomhoz felhúztam, betakartam magam, kezeimet összekulcsoltam térdeimen és államat ráfektettem kényelmesen. Nagy levegőt vettem és kimondtam:

-Wonjun. -a szám széle lefelé görbült, szemeim könnyekkel itatottak voltak.

-TESSÉK?! -nyugodt természete ellenére hirtelen dührohamot kapott.

-Nem akarom félbe szakítani ezt a kis szerelmi affért... khm... khm... de elmesélhetnétek nekem a történetet esetleg a legelejéről. -simogatta meg vállainkat Minsu.

-Igen... meséld el neki, aztán örülnék ha végre azt is elmondanád, hogy milyen úton kerültetek megint kapcsolatba azzal a... -mondandóját a telefonom csengőhangja vágta félbe.

Suwoong akkor borult ki teljesen amikor a telefonom kijelzőjét nézegette és meglátta, hogy a bejövő hívás nem mástól érkezik mint magától Wonjuntól. Ami csak tetőzte a dolgot, hogy alá volt írva <Főnök>. Ő még sem szólt semmit, csak nyájasan odanyújtotta nekem a telefont és kitessékelte a szobából öccsét, hogy a munkahelyi dolgaimat tudjam intézni. Amint hallhatóan elcsendesültem visszajöttek.

-Be kell mennem papírokat intézni. -sütöttem le tekintetem.

-Tudom. -mellém bújt és magához szorított. -Semmi baj. Többé nem bánthat.

Olyan magabiztosan hagyták el ajkait ezeket a szavak, hogy kíváncsiságomnak eleget téve rákérdeztem nyíltani miből gondolja ezt:

-Honnan veszed? Nem vagy ott velem. -értetlenkedtem mint egy óvódás.

-Csak figyelj. -nézett szemeimbe hosszan.

-Figyelek, figyelek. De nem mondasz semmi konkrétat! -fordítottam el fejem és vágtam be a durcit.

-Annál konkrétabb nem kell mint ami történni fog. Hidd el, nagyszerűen fogod érezni magad. -kezével összekócolta hajamat, a homlokomra puszit nyomott és elindult.

-Hé! Most... MOST HOVÁ MÉSZ?! -mordultam fel sajnos kissé rosszul, mert a mellkasom belefájdult.

Minsun kuncogott csendes magányában tőlem alig pár lépésnyire.

-Mi olyan nevetséges? -húztam össze szemöldökömet.

-Az, hogy még mindig ennyire gondoskodó és még mindig nem bír kikelni magából vagy az asztalra csapni, hogy "Hékás azért álljon meg a menet!". 

-Mindig ilyen volt? -fordultam felé.

-Amióta csak az eszemet tudom. -izgatottan felém futott, lehuppant az ágyra és mesélni kezdett. -Egyszer amikor kisebbek voltunk, egy kémiai projecten dolgozott otthon. Nekem persze fogalmam se volt arról mi az ördögöt csinál, mivel elég sok a korkülönbség köztünk. Suwoong elment a boltba addig én otthon játszottam. A labdám berepült a szobájába és mit ad isten? Sok színes folyadék egy helyen. Milyen a gyerek? Össze öntözgettem. Nagy fényjelenség és füst kíséretében pedig megsemmisült az összes folyadék. De Suwoong nem tett mást, csak megkérdezte jól vagyok-e illetve bosszúból ledarálta az akkor számomra legkedvesebb baseball kártyákat.

Az előbb emlegetett személy visszatért a szobába titkos távolléte után. Amint rápillantottam melegség töltötte el a testemet, de ezt az érzést a kis történet még jobban tudta fokozni. Eddig is tisztában voltam vele, hogy aranyból van a szíve, de sose hittem volna hogy ennyire. 

-Kész a fürdőd. -tessékelt ki az ágyamból.

-Megyek! -pattantam fel akár csak egy rugó.

A forró fürdő fáradt és fájó testemnek jót tett. Képes voltam ellazulni és picit gondtalanul, tudjátok, csak úgy lenni magamnak. Pihentető kúrámat egy dübörgés szakította meg.

-SUNWOO, SUNWOO SIESS! BEPISILEK!

-Uhm... tessék?! -tágra nyílt szemekkel néztem az ajtó irányába.

-NE AGGÓDJ GYEREK KORA ÓTA ILYEN! KICSI A HÓLYAGJA!

-NEM IS IGAZ!

-DE IGAZ!

-DE NEM!

-DE IGEN!

...

Folytatódott mind addig, amíg ki nem léptem a fürdőből. Még ki se tettem jóformán a fél lábamat, mellettem már Minsun lopakodó üzemmódban haladt is a célállomása felé. Sose láttam még felnőtt férfit akinek ennyire kellett volna pisilnie. Érdekes, nagyon érdekes. Elkészültünk mind ahányan voltunk és Suwoong elszállított minket kocsival. Minsunt a helyi egyetem előtt pakoltuk ki. Aranyos és szimpatikus srác volt, szerintem jól megleszünk. Bár nem így kellett volna találkoznunk. De ez már nem számít. Minél közelebb értünk a munkahelyemhez annál feszültebb lettem. Nyomasztó és depresszív hangulat kerített magába. Annyira elmerültem félelmeimben, hogy észre se vettem, hogy menet közben megérkeztünk. A párom kitessékelt majd bezárta magunk mögött az ajtót. Sose jött még be velem reggel. Most vajon miért? Megakarja verni Wonjunt? Áh. Nem rá vallana. De hát akkor?

Folytatása következik...