Bánod már? 3. Tessék?!

Minsu

Suwoong és Sunwoo

Minden erőmet összeszedve törtem ki szorításából. Segítségért kiálthattam volna, de ilyen kora hajnali órákban üres volt a kiadó. Borsódzott a hátam az imént történtek miatt, de csak futottam és futottam a lépcsőkön lefelé egyenesen a kijárati ajtó felé. Kiérkezve a szabadba összegörnyedtem, kezeimet a térdemre fektettem s erős zihálást követően préseltem ki a levegőt tüdőmből, majd szívtam vissza. Egy vészjósló hang viszont azt suttogta egyre erőteljesebben, hogy a nyomodban van, menekülj! Lábaimat egymás után szedtem nagy léptekben. A sikátor mellett haladtam el, mikor feltűnt az utána következő üzletek kirakataiból, hogy követ engem. Azt hinné az ember, hogy a vészjelző kigyulladása után az adrenalin nagy erőket tud megmozgatni a testünkben, de ezek szerint az enyém igen csak elcseszett vagy túl kevés löketet adott. Hideg kezével megragadta a karomat, másikat pedig a szám elé tette. Bevonszolt a sikátor leghátuljába, oda ahol már a fény is alig-alig ért be. A konténernek nyomott, közben mind két karomat a hátam mögé húzta majd össze kötötte. "Tudod, hogy nem így kellett volna történnie." hangzottak el szájából a szavak.

-Miért tetted? Őszinte voltam… te pedig az árnyékban rejtőzködtél… nekem hála lettél olyan amilyen most vagy!

A mellkasához húzott egészen közel, szinte érezni lehetett a leheletét a nyakamon. Annyira rémült voltam, hogy egy hang még egy leheletnyi kis rezzenés se préselődött ki ajkaim közül. Féltem, már-már rettegtem attól, hogy ez az elmebeteg mit fog tenni velem. Egy sikátorba ráncigált be, megkötötte a kezeimet és most úgy játszik velem, ahogy csak akar, azt tesz, amit nem szégyell. A bosszú vagy a csalódottság él benne ennyi év után is? Ez beteges. Ez a férfi biztos nem normális.

-Így igaz… te felvállaltad magad… majd hála neked belőlem is céltábla lett… elvesztettem a barátaimat és a jó híremet… a focicsapatból kitettek és miért?! MIATTAD! –fakadtam ki még számomra is félelmetesen heves reakcióval.

-Mert te is ezt akartad! –fordított magával szembe. –Hát nem érted? Össze tartozunk!

-Össze a frászt! Világ életedben a központban akartál lenni! Te voltál az iskola dísz buzija! –mordultam rá egyre jobban.

-Nevetséges, hogy ezt pont te mondod… kinek hála jöttél rá arra, hogy jobban szeretsz szopni mint nyalni?

-Normális voltam… normális voltam mind addig ameddig nem kerültél a közelembe te féreg!

-Normális? Hetero lettél volna? Valóban? –jóízű nevetéssel kísérte következő szavait. –Úgy szoptál mint az újszülött édesanyja mellét etetéskor.

-Tudod nem hazudtam amikor kiderült otthon is és közöltem a szüleimmel, hogy te erőltetted rám! Hála nekik megszabadulhattam tőled! VÉGLEG!

-Ne merészeld…

Szemmel láthatólag sikerült úgy feldühítenem, hogy teljesen elboruljon az elméje. Orrlyukai kitágultak, szemöldökét össze húzta, homloka ráncos volt, a halántékain erei dagadni kezdtek és szemei csak úgy szórták a szikrákat. Tökélyre fejlesztettem ebben a pár percben azt, hogyan ölethetem meg magam szinte azonnal. Szó-beszéd nélkül elkezdett ütlegelni, hol a bal, hol a jobb orcámat ütötte. Keserves üvöltések és jajgatások visszhangzottak a sikátorban. Amikor már a legkisebb reményem is kezdett elhalványulni, akkor a semmiből egy srác futott felénk. Szemeimet alig bírtam nyitva tartani az ájulás kerülgetett. A két másik dulakodni kezdtek majd a támadóm megfutamodott és eliszkold a helyszínről.

-Atya úr isten! Jól vagy? –szólt hozzám a vörös idegen.

Az utána következő szavakat már nem értettem. Utolért a végem: elájultam. A következő, amire emlékszek azaz, hogy egy idegen helyen térek magamhoz, az ágy sarkában pedig Suwoong ül aggodalmas tekintetekkel pillantva rám. Tőlem balra pedig egy kanapén a rejtélyes megmentőm. De vajon honnan tudta Suwoong, hogy én itt vagyok? Tulajdonképpen hol is vagyok?

-Suwoong én… -felülni próbáltam, sikertelenül.

-Ne beszélj! –húzódott közelebb hozzám, jobb kezén lévő mutató ujjával pedig betapasztotta a számat. –Pihenj! Rád fér!

Su kettőnek hála biztonságban éreztem magam, annak ellenére, hogy kérdések gyötörtek. Kis idő múlva a sűrű gondolatok ellenére is elszenderedtem. A nyugodt pihenés verejtékezésbe és forgolódásba csapott át, rémálmom volt. Egy ilyen incidenst szerintem senki se tud, hipp-hopp feldolgozni, pláne nem még aznap. A semmiből egy hideg, nedves érzés erősödött az arcomon. Résnyire kinyitottam a szemeim ki és mit csinál. Az idegen srác volt, az arcomat törölgette nedves kendővel. Ezután kifáradt a szobából egy másik helyiségbe. Maradék erőmet összeszedve erős szúró és lüktető fájdalmakkal karöltve összeszedtem magam és utána eredtem.

-Rég láttalak.

-Én is téged.

Hallgattam a beszélgetést egy ideig csendben. Nem minden részlet volt tiszta sajnos.

-Mikor mondod el neki?

A szívem hirtelen a torkomban dobogott ismét. Elmondani? Nekem?! MIT?! Akarva akaratlanul lenyomtam a kilincset és kinyitottam az ajtót. Nagy megdöbbenésemre nem egészen az derült ki amit összekombináltam magamban. Ellenkezőleg. A falon egy fénykép csüngött. Jobb oldalt Suwoong bal oldalt pedig ez a fiú. Nem mostani kép, legalább hat éves ha nem több.

-Nem így szerettelek volna bemutatni titeket de, Sunwoo ez itt a testvérem Minsu.

-Nagyon örvendek. –hajolt meg a fiú.

A TESTVÉRE?!

Folytatása következik…