Bánod már? 2. Miért pont én?!

 Suwoong:

Sunwoo:

Közösen:

Felsőtestén vörös színű bársony ing lengedezett végig kigombolva. Has és mell izmain meg-megtört a fény. A kócos szőke frufru alatt sötét barna színű szeme csillogott. Füleiben fekete karikák, egy-egy külön. A munka ruhája volt rajta, amiben tegnap kora hajnalban sietve távozott. Legalább is ami még maradt rajta... Nem várt hirtelenséggel sarkon fordult és az ajtó irányába eredt, majd kisvártatva vissza is tért immáron tálcával a kezében. Palacsintát készített nekem narancslével. Tudta, hogy közelegnek a rám szabott határidők és ilyenkor feszültebb vagyok az átlagnál. Egy színvonalas kiadó cégnél elengedhetetlen, hogy az írók és szerzők tartsák magukat a szerződésben megkötött határidőhöz. Robotként illetve pénzcsináló masinákként vagyunk számon tartva. Az a dolgunk, hogy a színvonalat emeljük amivel egyenesen arányosan változik a mű értéke is. Egy szó mint száz, az üzlet pénzre épül és szerintük az idő pénz, amit nem illik elfecsérelni olyan dolgokra mint család, magánélet vagy szórakozás. Csúnyán fogalmazva eladtuk a lelkünket az ördögnek a hírnévért. Mikor eszembe jut a munka, próbálom objektíven kezelni. Meg kell tennem mert kell a pénz és kész. De sajnos nagy lelki teher, így akaratlanul is a gondolataimba temetkezem közben. "Sunwoo, Sunwoo, Suuuuunwooooo!" -szólítgat egy ismerős hang. Hideg levegő borzolja meg testemet, és szűnni nem akaró libabőr és reszketés kerít hatalmába.

-Gondoltam egy kis friss reggeli levegő jót fog tenni neked. - derekára helyezte jobb kezét, a ballal pedig az ablakot tárta ki. -Ideje elkészülnöd és indulnod Su 1.

Annyira elvoltam foglalva a saját nyűgömmel, hogy hiába voltak az érzékszerveim tökéletesek, csak bámultam rá. Az egészből annyit fogtam fel, hogy tátog valamit, amikor hirtelen a Su 1. szinte a fülembe hasított. Az egyetem befejezése óta nem hívott így. Az első pillanattól fogva kedveltük egymást, egy szakra jártunk, egy volt a baráti körünk és kiegészítettük egymás gyengeségeit és erősségeit. Az egyetem első évében ragasztották ránk a Su 1. és Su 2. jelzőt. Jómagam ugyebár lennék Sunwoo, ez az éjjeli bagoly palacsinta király pedig nem más mint Suwoong. Kilenc centivel magasabb vagyok tőle, ezért lettem én az első számú.

-Azért szólhatnál mielőtt csinálsz valamit! - összekulcsoltam a két karomat és szúrós pillantásokat vetettem Suwoongra.

-Úgy mint az első pár alkalommal? - bal szája szélére harapott, szemöldökét felhúzta és incselkedve kacsintott rám.

-Baaaaaaah. - törtem ki magamból indulatosan. -Olyan... olyan... olyan vagy!

Feltűnt, hogy késésben vagyok így amilyen gyorsan csak lehetett elkészültem. Villámgyors zuhany és fogmosás fésülködéssel és öltözködéssel spékelve, egy kis igazítással meghintve, végül pedig a titkos hozzávaló, ami nem más mint az aktatáskám. Gepárdot meghazudtoló iramban vágtattam le a lépcsőkön majd leesett, hogy elfelejtettem valamit. Beosontam a hálószobánkba, ahol is már Suwoong az igazak álmát aludta. Lágyan és gyengéden odébb simítottam homlokáról szőke fürtjeit és egy puha forró csókot nyomtam homlokára. "Jó legyél." - súgtam fülébe mosolyogva és lábujjhegyen ismét nekileselkedtem a munkába menetelnek.

Az irodában úgy tűnt minden a feje tetejére állt. A menedzserek megállás nélkül a céges és saját telefonjaikon lógtak. A szerkesztőség tagjai papír kötegekkel rohangáltak egyik emeletről a másikra. Az illusztráció készítők és festő művészek valóságos tinta hegyekben úsztak. A káosz közepén csak egy ember volt az, aki hüllőket megirigylő hidegvérrel nézte ahogy szerencsétlen alkalmazottak erejüket nem kímélve harcolnak egy könyv sikeréért és a pontos megjelenésért. Ő volt. Wonjun a vállalat főnökének a fia. A volt szomszédom, a volt gyerekkori legjobb barátom. Hála neki menekültem el onnan, ahonnan a legkevésbé se szerettem volna. Ugyan akkor hálás is vagyok amiatt amit akkor tett velem. Minden összefügg mindennel, így a múltbéli sérelmeimnek hála megismerhettem Suwoongot. Wonjun mellett kellett elhaladnom ahhoz, hogy az alkotói stúdiómba, vagy ahogy én hívtam vesztőhelyemre, tudjak menni. Mély levegőt vettem, nagyot nyeltem, a szemeimet becsuktam, hogy fejben letudjam pörgetni ami következik. Elindultam, sikeresen el is haladtam a nem kívánt személy mellett, amikor már csak pillanatok választottak el a székemtől megszólított: "Sürget a határidő." A hideg futkosott a hátamon, nem mertem ránézni vagy akár csak egy pillantást is vetni rá. "Értettem." - majd helyet foglaltam. Amikor az embernek sok dolga akad és végezni is szeretne vele, akkor sajnos beletemetkezik a munkába és elveszti az időérzékét. Történt már velem párszor, de Suwoong olyankor eljön értem, vagy telefonon figyelmeztetni szokott. Ami szintén kiment a fejemből, hogy ma nem fog. Hazautazott meglátogatni a szüleit, mivel nagyjából egy éve nem léptek kapcsolatba egymással. Nem viselték jól a kapcsolatunk magasabb szintre való jutását. Beesteledett, az iroda üres volt és néma. Hajnali fél egy környékén járhatott az idő, amikor végre elkészültem mindennel. Felálltam és nyújtózkodtam, hogy az elgémberedett végtagjaim mozogjanak kicsit. Hirtelen valaki megragadta a kezeimet, a hátam mögé szorította, engem pedig a falnak nyomott erősen. A szorításból próbáltam kiszabadítani legalább a kezeimet, mind hiába. Ahogy lazítottam volna rajta, úgy szorította az idegen még jobban. A szívem olyan hevesen kezdett el dobogni, hogy nem hallottam mást csak a ritmusát. Zakatolt és zakatolt, míg végül az ismeretlen közel hajolt hozzám. Olyannyira, hogy a leheletét a nyakamon éreztem. "Ideje beszélnünk." - suttogott ugyan, de ismertem ezt a hangot, nagyon is jól ismertem.

Folytatása következik...