A gyilkos

Az univerzum egy apró szegletében élünk, nem messze az általunk napnak hívott égitesttől, mely elengedhetetlen alapját képezi a földi élet kialakulásában és fent maradásában. Szóval, ha az univerzum szempontjából nézzük kik,és mik vagyunk, akkor csak egy jelentéktelen porszem valami nagy, hatalmas, és megmagyarázhatatlan dolog valamely szegletében. Vizsgáljuk tovább egy kicsit a dolgokat. Az emberi evolúciós fejlődésben mindig is szerepet játszott a félelem, a valamitől való tartás. Babonák és hiedelmek alakultak ki különböző generációk között, amiket szájból szájba adtak át a magukat bölcsnek hívó idősebb tagok. Amióta világ a világ, mindenki fél a haláltól. Megbotránkoztat minket, és elszörnyülködünk jöttén, mivel sanyarúságot és keserű szájízt hagy maga után. Reménytelenségbe taszít, depresszióba, majd ha vagyonosabb rokonunk halt meg esetünkben nyomorba. Hogy ki vagyok? Ma már elmebetegnek vagyok kikiáltva a médiában. Egy pszichopata, akinek a nevét kiejteni is gyomorforgató és hátborzongató. Felkeltettem az érdeklődését? Akkor pillantson bele nyomorúságos életem apró történetébe.

Ezerkilencszázharmincegy november nyolcadika  Segesvár.

Egy olyan ember látta meg a napvilágot, kinek nevét az óta is megbotránkoztató tévhitek és legendák öveznek. Úgy tartják vámpír volt ő maga, a megtestesült gonosz, a halhatatlan, aki hajadon szűz leányok vérét csapolta meg. Számtalan iparág és kereskedés szedte meg magát az illető „vámpír” mivolta miatt. Az igazság, mint általában, senkit sem érdekel. Van egy, az egyik szerző által kegyetlen hentesnek leírt démon, míg a másik által jámbornak és szerencsétlennek leírt személyiség. Az igazságot viszont egyik se fedi, ó nem bizony. III. Vladról beszélünk. Az Erdélyi csodavámpír. Pedig nem volt ő más csak egy kegyetlen gyilkos. A sors fintora, hogy imádott karóba húzogatni embereket. Végül ő is azon végezte. Szerencsétlen bolond… még is mit várt? Mit várt…?

Ugorjunk egy kicsit az időben. Dumah Dracul a nevem. Egy picit érthetőbbé teszem a nevem önök számára. Dumah egyiptom őrzője volt, a zsidó kivonulás alatt. A ’’Halál csendjének’’ angyala. Pontosan még nem tudtam miért adhatta anyám ezt a hányingert keltő nevet, de ahogy cseperedtem ráébredtem okára. A Dracul, vagy is a vezetéknevem a modern román nyelvben ördögöt jelent. Pompás név kerekedik ki abból, amit most önöknek elmeséltem. Nem vagyok más, mint, a „Halál csendjének ördöge.” Szívesen járnának ilyen nevű úriemberrel, nem igaz? Haha, csak vicceltem.

Ezerkilencszázkilencvenhárom november nyolcadikán születtem. A szüleim jó vágású, kő gazdag emberek voltak. Meg volt mindenem, amiről a többi gyerek csak álmodni tudott. A boldogságot nem lehet pénzért megvenni. Aki az ellenkezőjét állítja, az még nem volt gazdag. Egy szar körforgás az egész. Megkapod, amit akarsz, megunod, és jöhet a következő. Anyám a kertésszel csalta apámat, apám pedig a titkárnőjével anyámat. Nyílt titok volt, egy fertőben éltem. A kirakatban vigyorogtunk, mögötte pedig döglődtünk. A vállamra sok terhet róttak, mivel egy elit kis köcsögnek számítottam. Kurvára unalmas volt én még is csak nyeltem és nyeltem. Ahogy idősödtem a büntetések úgy lettek brutálisabbak. A házunk pincéje alatt volt még egy alagsor. Sikongatónak neveztem el. Tudják mi az a vasszűz? Apám beszerzett egyet, csak az én szórakoztatásom kedvéért. Bizony. Ügyelt arra,hogy túlnyomó részt ne okozzon károkat bennem, még is szenvedjem meg a bent töltött órát, avagy órákat. Anyám ezekről mit sem tudott. Kínpad, szikék, sebészeti ketyerék minden volt ott. Rettegtem mikor kerülök ismét le… addig a napig. Tizenhat lehettem, talán több is picivel, ó igen. Amióta csak az eszemet tudom, érdekelt az anatómia, a biológia, a patológia avagy kórbonctan. Bújtam a könyveket, lefizettem az orvosokat, csak hogy élőben is teret adjak fantáziámnak. Az első alkalomnál azt hitték én is rosszul leszek mint az orvostan hallgatói úgy általában. Megdöbbenésükre én csak álltam ott tátott szájjal és egyre izgatottabb lettem. Tudtam mit kell tennem és azt is mikor.

Apám céges fogadást tartott nálunk. A hallban gyülekeztek az ideérkezők. Pohárköszöntő, tánc és vörösbor. Elképzelhetetlen mennyiségű… vörös… bor. Lobbanékony természetű atyám, épp az elit seggeket nyalta tövig. Egy kupac szar egy teremben, micsoda ínyencség. Kifinomult gyerek kellett neked, huh? Pontosan tudtam,hogy ha eltörök egy kristálypoharat rögtön a sikongatóba hurcol, ott hagyva csapot papot. Ez történt? Ez. Apám hatalmas meglepetésére viszont nem én lettem az, aki aznap éjjel keserves kínok közt üvöltözött.
Megragadta a kezem és a vasszűz felé hurcolt. Mikor épp betaszított volna, megragadtam karjait és a nagy lendületnek hála amit adott belöktem a vasszűzbe. Meglepettségének hála kezeim kiszabadítottam, a fém ajtót rácsuktam és a lakatot rázártam.
-Amint kiszabadulok megdöglesz te kölyök! Megdöglesz!
Egyre dühösebb és dühösebb lettem. "Szarházi, semmire kellő, életképtelen" és még sorolhatnám miknek nevezett. Megelégeltem és valami olyan következett amire azt hittem nem leszek büszke egész hátralevő életemben. Az én méreteimre volt beállítva a kínzó eszköz, vagy is a pengék körülbelül apám torkánál lehetnek. (Nekem a mellkasomig értek.) Az alaksor egyik felében, egy méretes kalapács volt a földön. Megragadtam, majd tíz ütést mértem a masinára. Vérfagyasztó üvöltésben tört ki apám, de már csak ennyi tellett tőle. A vasszűz aljából mint a patak csordogált a friss vörös színű vér. Kinyitottam az ajtót, és apám felakadt szemeibe pillanthattam. A szeme fehérje rózsaszínű volt, mivel eldurranhattak az erek benne. A nyakát szanaszét roncsolták a szegek... mennyivel hamarabb döglöttél volna bele ha élesen hagyod apuci, nem igaz? Haha. Az élettelen test olyan volt, mint egy krumplis zsák tele téglával. A rozsdás idézőjelesen műtő asztalhoz cipeltem és felfektettem. Egy boroshordó volt lent, félig tele Tokaji borral. Szerencsémre vérvételre alkalmas ketyerék is voltak lent, így szépen lassan kipumpáltam belőle a vért. A borba kevertem, de hogy még zamatosabb legyen apámat is a hordóba helyeztem.Mondanom se kell, a fenti birkák úgy itták mintha valami nektárt kínáltam volna. A baromarcú vendégseregletnek feltűnt, a már pár órája halott apám hiánya, így tettem róla, hogy ne csak az ő sikolyát halljam az nap éjjel. A lépcső tetejére cipeltem a hordót. Lekapcsoltam a lámpát majd a lábammal egy hatalmas lendületet adtam neki, had guruljon. A csattanás következtében széttört hordóból apám teteme hullott elő. Vissza kapcsoltam a lámpát és mint aki jól végezte dolgát a szobámba mentem. Az alaksorról senki nem tudott apámon és rajtam kívül. Könnyű dolog volt lepleznem mind azt ami történt, megvetettem a férget. Jobb is,hogy megdöglött. A rendőrség a házkutatás során semmit nem talált, érthetetlen dologgal álltak szemben a szerencsétlen idióta állatok. A kihallgatások során ugyan az a lemez ment folyton, végleg elakadtak. Bűnbakra viszont szükségük volt, így fantom képpel kreáltak egy tetszőleges sorozatgyilkost. Szegecses gyilkos lett a fantázia nevem.

Szar világ jött ránk ez után. Nem gondoltam abba bele,hogy az a majom volt a család eltartója. Szerencsére volt életbiztosítása, és mivel anyám gombnyomásra tette szét a lábát, így a céget is megtarthattuk. Anyám kefélt világba, csak,hogy a férfi munkatársai elintézzenek minden kényes dolgot a cégnél. Mire betöltöttem a húsz éves kort, apámmal együtt olyan hát-nyolc embert tüntettem el nyomtalanul.

Hogyan és miként zajlottak nálam? Oh. Egy átlagos emberölés mindig izgalommal töltött el. Az áldozat neme mindegy volt számomra. Elkábítottam a kiszemeltet, majd lehurcoltam az alaksorba. Amíg eszméletlenek voltak levetkőztettem őket, és a savval teli kádba dobtam ruháikat. A nőket általában csak összekötöttem, a férfiakat odabilincseltem a falhoz. A szájukat bekötöttem aznap vásárolt selyem sállal. Amíg békésen szenderegtek, addig elővettem szikéim, tálcáim, és egy formalinos üvegcsét. Mindenkiből tartottam meg valamit. Fintorodik? Pf. Ugyan. Más bélyeget gyűjt én testrészeket. Miután magukhoz tértek, a szemükbe néztem és hideg vérrel elmondtam nekik,hogy megfognak halni. Ezután kicsatoltam a nadrágom, és megerőszakoltam őket. Kedvemtől függően, egyszer, kétszer vagy akár többször is. Érfelvágás, Y bemetszés, nyak elvágás, csonkítás, minden ami csak belefért. Egy embert elevenen nyúztam meg. A hálószobám lámpájának burája emlékét őrzi. A vérben ázott, halott testeket csodáltam amikor végeztem velük. Anyám szülinapján emberi májat evett, ízlett neki, bár minden bizonnyal elvitetne ha tudná kitől volt a finom ünnepi ebéd. Mélyhűtőbe zártam őket,hogy a bomlás ne induljon be olyan hamar. Naponta többször jártam le, kielégíteni szexuális vágyaimat velük. A fülemben csengett a sikoly, a lelki szemeim előtt pedig ott volt a félelem amit akkor éreztek amikor megöltem őket. Az oszlásnak indult tetemeket, vagy ahogy én hívtam őket, az elhasznált játékaimat a savba dobtam, ami elvégezte helyettem a piszkos munkát.
A rendőrség az eltűnések miatt nyomozott, de mivel fogalmuk se volt élnek-e vagy halnak így nem nagyon tudták tájékoztatni a lakosságot. Az áldozataimat is random válogattam, a város illetve ország különböző pontjain. Elkábít, csomag tartóba be és már ott se voltam. Harminc éves koromra már túl voltam a százötven ember ölésen. Nem tudtam abbahagyni, nem gyötört a bűntudat,és nem elégedtem meg a mélyhűtőből kivett tegnapi maradékkal. Ó nem. Friss hús kellett.

Akkor még is, hogy kaptak el? Természetesen, egy nő miatt. Az a mindenlébenkanál kurva... Az első problémát a rajta megjelenő hulla foltok, és a mérgezés okozta amit tőlem kapott. A nőgyógyásza rögtön rám mutogatott, hogy tőlem kapta el. Pénzel elhallgattattam, elég volt a vészmadárkondásából. A barátnőmet általam felvett orvosok kezelték. Óvatosabbnak kellett lennem ezek után. Két eszembei dolog közül kellett választanom, vagy a barátnőmet dugom gumival vagy a halottakat.  A barátnőmre esett a választás, sose tudta kielégíteni szexuális vágyaimat. De az áldozataim... ó igen. Az után lopakodtam le a kis játékszereimhez, miután elaludt mellettem. Egyik éjjel véletlenül felkeltettem és utánam lopózott. Belülről ugyan mindig kulcsra zártam a lejárat ajtaját, de nem tudtam elkerülni a kérdést. "Mi van odalent?". Flegma semmit mondó válasszal letudtam. Az egyik áldozatom cipeltem haza, amit úgy adtam be annak a szerencsétlen hülyének, hogy az egyik haverom berúgott a kocsmában pihennie kell. Az első számú gond, hogy meglátta a fazont nálam, a második, hogy többé nem fogja látni. Ez egy maga fajtának feltűnik. Lehurcoltam az alaksorba, a nőmhöz pedig vissza mentem fel. Egy gyors aktust ejtettem meg vele, ami után álomba szenderült. Annyira izgatott voltam az új szerzeményem miatt, hogy homlok egyenest futottam le, ne hogy a végén elmeneküljön. Olyannyira bele feledkeztem az izgalomba, hogy nem kulcsoltam be magam mögött a lejárat ajtaját. Hatalmas sikítás törte meg élvezeteimet. Mögöttem állt. Nem akartam elhinni. Még is mit látott? A káddal teli savban épp maródott az előző áldozat, az asztalon szanaszét vágva egy férfi holtteste, amit épp basztam. A polcokon pedig több mint száz formalinos üvegcse benne testrészekkel és szervekkel. A padló csupa vér az eszközökkel egyetemben. Felmértem a helyzet súlyosságát, tudtam mi fog következni. Felfutott a lépcsőn segítségért kiáltozva. Ügyet sem vetettem rá, utolsó perceimet a hobbimnak adtam, kiélveztem mind azt amit elértem. A rendőrség hamar ideért. Visszataszító volt a látvány, ami a szemük elé tárult. Többen elhányták magukat és inkább kifáradtak onnan. Úgy vették el tőlem az én drága, utolsó áldozatomat. Nem akartam elengedni, csak egyre jobban és hevesebben erőszakolni. A vallomásom nem adtam könnyen. Hetek teltek el mire mondtam valami számukra használhatót. Aztán meguntam a játszadozást, és daloltam mint a madár. A rendőri bénaság és egy tégla miatt kiszivárogtak a szaftos részletek, így volt min csámcsogniuk az újságíróknak. Nekrofiltól kezdve minden voltam. Amibe viszont belekönnyeztem az az alábbi volt: "Hosszú évek keresése után elkapták a Szegecses gyilkost, nevén Dumah Dracult.Embertelen kegyetlenséggel megölt majd megerőszakolt több mint száz személyt. Az áldozatok kiléte sajnos ismeretlen."
Ez lett volna rövid kis történetem.