Egy könyv olvasása közben akaratlanul is azonosítani a főhőst az egyik volt szerelmeddel, hihetetlenül fájdalmas. Így is fáj ahogy elváltunk egymástól. A gondolat, hogy azért szakított velem mert megváltoztak az érzései. Ironikus, hogy ő volt a második aki ezzel vált el tőlem. Még is talán jobban szerettem mint az elsőt. Azt aki itt volt közvetlen közel hozzám. Okos, intelligens, érzékeny. Művelt volt. Önfeláldozó és Bátor is. Akár csak Tris. Szégyen... legfőképpen amit művelek. Lopva pillantok a profiljára. Töröltem sok mindenkit, akit nem találtam helyén valónak. Őt is töröltem, hát ha megszabadulok a hónapok óta tartó szenvedéstől. Sikertelenül. Ahogy haladok a fejezetek, betűk, szavak, mondatok, sorok, oszlopok rengetegében, úgy kap el egyre jobban a sírhatnék, ismét. "Hóvirág"... talán te is így érezhettél tavaly.

Elég.

Mi sújt engem?
Tán átok?
Fél éve nyugalom után vágyok.
Kaparom a falat,
Üvöltök: Állj!
Idegeim ezt nem bírják már.
Megkíséreltem mit lehet,
Gurítottam le gyógyszert mennyit csak lehet.
Védem anyám s testvérem,
Magamat meg nem kímélem.
Költözzünk már el hamar,
Mert mi eltemet majd s megöl:
Ez a négy fal.

Memories

Amikor megtalálod a fiókod legalján az elfeledettnek hitt leveleket. Amikor észreveszed oly sok idő után  azt, hogy mikor zuhanyozni mentél ő akkor is hiányolt.
Amikor olvasod, és átértékelődik benned minden egyes "Szeretlek" jelentése.
Amikor szembesülsz az önsanyargató valósággal: Nem tudom miért lett vége.

Töprengés

Az emberek hogy tudnak egyik pillanatról a másikra elidegenedni?
A szakítások valódi okai sok esetben, miért nem látnak napfényt?
Egy be nem tartott igéret milyen következményeket hordoz?
Létezik működő távkapcsolat? Igen esetén mik a titkai? Vagy maguk az emberek a kulcsok hozzá?
A szakító félnek vagy a szakítást elszenvedő félnek a nehezebb?
A "szeretlek" miért vált ennyire hétköznapivá?
Az exek hány %-a kutathat volt párjuk után?
A különböző vallás híveinek, nem egy és ugyan az a teremtője? Akkor még is miért hisznek véleményük szerint másban?
Egy ősi hiedelem szerint mindenkinek meg van írva a sorsa egy tekercsben. Akkor a sorsunk még sem szabad akaratunkkal alakítható?

Sivatagi kiruccanás

-Vizet! –kiáltott fel valaki a puszta kellős közepén. –Vizet! –visszhangzottak szavai, de válasz nem érkezett rá. Közel s távol egy lélek, de még annyi sem volt fellelhető. Mindenütt csak homok, hol bíbor vörös színben hol inkább halványsárga árnyalatban tündöklött. Attól függően mennyire volt napos vagy dűnés helyen. Hullámszerűen fodrozódott a felszín. Ez azt jelentette, hogy hamarosan homokvihar veszi kezdetét. A férfi tudta, hogy ez lesz az utolsó, amit még halála előtt megtapasztal. A fájdalom. A szűnni nem akaró tüskék bőrbe hatolása. Másodpercenként akár többé. Miért? Mert a homok úgy hatol át a bőrön és olyan sebeket okoz vihar esetén, amit ember elviselni nem tud. Nem is kéne neki. Ő még is átvészelt már kettőt. A túlélés dolgozott benne, az hogy valaha ismét viszont láthatja szeretteit. A fejében az járt bár csak ne kívánta volna azt, amit, akkor most nem lenne ilyen szorult és kilátástalan helyzetben. Na de kiről is van szó? A múlt eseményei ennyi hatással lennének a jelenére?

2013. Május 22.-ét írunk. A YG Entertainment vezetősége buzgón tervezgeti a következő időszakra esedékes világ turnékat. Mivel az idei téma a buli hangulatot elő idéző forró Szaharai táj, így kötelességüknek érzik, hogy ha nem is feltétlen egy koncert miatt, de mindenféleképpen el kell oda látogatniuk a csapatoknak. Kis idő elteltével az útitervek, szállodafoglalások, és egyéb teendők véghezvitele után érkezett is a „parancs”: indulhatnak!

Pár óra múlva a repülőtéren ismerős alakok rajzolódtak ki a terminál másik oldalánál. A körvonalaik úgy lettek egyre finomabbak és kidolgozottak, ahogy erőteljes lépteikkel közeledtek. Férfiak voltak mind az öten. A húszas éveikben járhattak, egyen kalapot, hawaii inget és hozzá illő nadrágot viseltek, egy ujjas papuccsal megspékelve. Derült arcuk arról árulkodott, hogy kellemesen utaztak. De hova is? Ja, igen, persze. Észak-Afrikába. Úgy bizony. Kitűntek a tömegből. Bőr színűk sokkal halványabb, bőrük pedig sima. Nem úgy, mint szerencsétlen helyieké, akiknek hozzá kellett szokni a viszontagságos éghajlathoz. Még mindig nem jöttetek rá kikről beszélek? Sebaj. Segítek egy kicsit. Az európai szegletekben elterjedt formája (már ha nem a fangirlikről beszélünk), egy olyan 20 perces show műsor, ami tudósok nem mindennapi életét mutatja be. Bizonyos Sheldon is szerepel benne. Így igaz. A Big Bang-ről beszélünk. G-Dragon, T.O.P, Taeyang, Daesung és Seungri Tunéziába látogattak el. A római amfiteátrumtól kezdve az Al-Zaytuna mecsetig minden nevezetes épületet megnéztek. Egy Dzserbai szállodában szálltak meg. Amit csak elbírunk képzelni, olyan luxus körülmények között tölthették el azt a három napot, amit szántak nekik. Vagy még sem?

Seungri és Taeyang gyorsulni szerettek volna a homokon. A csapat megszavazta, hogy legyen így. Egy helybéli fiút kértek fel idegen vezetőnek, aki mókásnak találta a furcsa idegenek óhaját. Egy biztonságos, egyenesnek mondható sivatagi szakaszhoz vonultak ki mind a hatan. Az ötletszerzők nem kímélve járgányaikat neki is láttak a versenynek. Hol az egyik, hol a másik előzött. Vérre menő futamnak néztek elébe a többiek.

-Mit szólnátok ahhoz, ha kicsit érdekesebbé tennénk a futamot? –hajtotta le napszemüvegét az orra csücskére G-Dragon.

-Mire gondoltál? –vigyorodott el Daesung.

-Fogadunk melyikük fog nyerni, a vesztesek pedig elindulnak élelem és víz nélkül a sivatagban egy bizonyos ideig. Persze, megadunk egy irányt és utána megyünk negyed óra múlva. Így azt hiszem nem olyan veszélyes, és nem is juthat messze az illető.

-Ez nem helyes G’! –mordult rá T.O.P a vezérre. –Mi van akkor ha valami balul sül el? Képes lennél azzal a tudattal élni, hogy megöltél valakit?

-Mi?! Nem! Dehogy is! De… -kisebb fajta dühroham után lenyugodott és folytatta. –Mondtam már. Negyed óra, utána a kocsikkal elindulunk érte.

Szempillantás alatt repült Tempo keze, ami célirányosan GD tarkóját mérte be. Csatt. Hangzott el a pusztaságban a végeredmény.

-Hé! Szerintem vicces dolog! Nem olyan veszélyes! –állt a civakodók közé Daesung. –Végül is mi lehet a legrosszabb? –kacagott, majd tovább nézte a versenyt.

-Akkor? Benne vagy? –ujjongott GD.

-Benne. –rázta meg a kezét Daesung. –Te? T.O.P?

-Felejtsetek el… nem veszek ilyenben részt. –ezzel fogta magát, és mint egy sértet kisgyerek aki nem kapta meg amit akart, a terepjáró árnyékába húzódott pihenni.

Egy pénzérme segítségével döntötték el, hogy melyikük kire fogad. Daesungé volt a fej, így Taeyang jutott neki, míg G-Dragonnak az írás így neki maradt Seungri. A nap az ég tetején ontotta magából a megpróbáltató hőséget. A sivatag pora felkavarodott a terepjárók kerekeinek pörgésétől. Idegölő percek voltak. Végre megfordultak. Fej-fej mellett haladtak a versenyzők. Egy arasznyival mindig lehagyták egymást. Végül Taeyang ért be a célba hamarabb.

-Na G’. –kaján vigyorát és nevetését még a hiénák is megirigyelhették volna Daesungtól. –Győztem.

G-Dragon ekkor csalódott ábrázattal a föld felé hajtotta arcát. Elkeseredésében a homokot rugdosta, így a papucs amit viselt homokkal telítődött. Néma sikolyok és elégedetlen pufogások kíséretében elismerte:

-Igen… győztél.

A vezér láthatóan nem örült a végeredménynek, biztos volt a sikerében. Taeyang és Seungri e-közben a kísérő fiút is bevonták a versenybe. Az ott maradtakat csak a kavargó homok szele figyelmeztette arra, hogy valami készül, megint. T.O.P aggódó tekintettel méregette gyerekkori jó barátját. A nézésében volt valami rosszat sugalló.

-Tudom, hogy a fogadás az fogadás de nem jó ötlet. Inkább változtassátok meg. Mondjuk, menj végig a szállodán pucéran. –Indítványozta Tempo.

-Nem. –Makacsolta meg magát a vezér. –Tudod, milyen vagyok.

Hangos sóhajt követően préselte ki ajkai közül a választ T.O.P. –Tudom.

-Elég lesz ebből. Te is tudod G’, hogy én viszont nem veszem vérre menően komolyan ezeket. –Motyogta a bajsza alatt Daesung.

-Fejezzétek már be! Negyed óra! Aztán gyertek utánam!

A határozott kijelentést követően el is indult egy megadott irányban. A forró homokos tájat perzselte a nap és borzolta a szél. G-Dragon alakja úgy vált egyre haloványabbá és életlenebbé, ahogy a Szaharai sivatag hepe-hupás talaján vándorolt. A velük tartó helybéli fiú hirtelen megállt a terepjáróval és jobbra fordította a fejét. Arcára rémület ült. Felismerte, hogy homokvihar közeleg, amit jobb nem megmutatni a furcsa idegeneknek. Elmagyarázta a versenyző srácoknak, hogy mi közeleg, akik szintén egyetértettek abban, hogy nem kell ott lenniük, amikor lesújt a vihar. Döbbenésükre, három helyett, csak ketten várták őket vissza.

-GD… hova lett?! –Értetlenkedett Taeyang.

-Fogadott velem, és elindult a sivatagba mivel ez volt a vesztes sorsa. –Daesung örömtelien közölte a hírt.

-Hogy mi?! –Tört ki kánonban a három versenyző.

-Sajnálom urak, de túl veszélyes lenne a keresésére indulnunk ezekben a percekben, mivel orkán erősségű homokvihar közeledik. –Magyarázkodott az idegenvezető inas.

-De meg kell keresnünk! –Kiáltott T.O.P kétségbeesetten.

-Vigyáz magára! –Nyugtatgatta Seungri.

-De várni fog minket a lüke! Azt mondta negyed óra múlva induljunk el utána! –Járkált fel alá az idegességtől Tempo.

Az idegenvezetőjük tanácsára visszavonultak a szállodájukhoz közel található autó kölcsönzőhöz, és egy terepjáróhoz hasonló homokjárót béreltek ki. Mind az öten belefértek kényelmesen, tágasabb és strapabíróbb volt a Szaharai homokkal szemben. A dolog hátul ütője, hogy egy óra menetidővel kell számolni a szállodáig vissza, fél órájukba tellett az autókat átcsereberélni, majd még egy óra vezetett vissza a helyszínre. A szélnek köszönhetően pedig a nyomok, amik jelezték volna merre indult G-Dragon, szőrén szálán felszívódtak. Csak Daesung és T.O.P emlékezeteire bízhatták magukat. A két fiú amint megegyezésre jutott, elindultak 10 óra irányába a vezérük után. Előre megjósolhatatlan dologgal találták szembe magukat. Egy újabb homok vihar vette kezdetét, így kénytelenek voltak egyhelyben letáborozni az autóval, mivel a hatalmas széllökések felboríthatják azt. Tudták, hogy minden perccel, minden értékes másodperccel közelebb kell jutniuk GD-hez különben csak a temetésen lehetnek ismételten együtt.

E-közben hősünk céltudatosan és rezzenéstelen arccal vonszolta magát a forró sivatagi hepe-hupás tájon. Mikor ereje végéhez ért, megpihent majd folytatta útját. Mit sem sejtve a rá leső veszedelmekről, ígéretéhez hűen szedte egyik lábát a másik után.

-Már rég letelt a negyed óra. –Karjait összekulcsolta, és mérgesen a háta mögé tekintett. –Senki. –Állapította meg.

Ahogy maga elé tekintett, egy kígyó épp a földbe próbálta fúrni magát. Tőle nem sokkal távolabb pedig egy skorpió.

-Mint ha, félnének valamitől. –Jegyezte meg a látottak alapján.

Egy enyhe tavaszi szellőhöz hasonlító áramlat lobogtatta meg ruháit. Annyira örült neki, mint még máskor soha. A megkönnyebbülést és hűsölést hozó légi jelentség hangulatot váltott és féktelen haragra gerjedt. GD-t elérte a homokvihar. Hiányos öltözéke révén ott tépte és marta a sivatag apró szemcsés homokja, ahol csak kedve tartotta. Amikor végképp feladta a harcot, hassal a földre feküdt, arcát a homokba temette, kezeit pedig a tarkójára rakta. Ez a pozíció nem bizonyult megfelelőnek. De legalább a létfontosságú szervei nem sérültek, és a légutakat se tömítette el a homok. Kétségbeesetten kapálózott, majd ásta ki magát a homok alól. A maradék erejét összeszedve kezdett eszméletlen sebességű rohanásba az ellenkező irányba. Remélte, hogy barátai már elindultak érte, és megkönnyítve dolgukat majd félúton találkoznak. Hirtelen megállt, üveges tekintetével a horizontot pásztázta. Senki és semmi. A hőség és a szárazság hatására, hallucinálni kezdett. Tavakat, szállodákat, különféle ivó kutakat látott amerre csak a fejét biccentette.

-Nem nem nem! –Csóválta meg a fejét. –Nem fogok meghibbanni!

A szél ismét táncot járt ruha darabjaival. Mint ahogyan csak egy nő tud, úgy kacérkodott. Szinte hallható volt ahogyan azt mondja: Ismét találkoztunk kedves idegen. Gyorsan a karjaival amilyen gyorsan csak tudott gödröt kezdett ásni. Nem volt sok ideje hátra. Amint eléri a vihar, nem tud mivel védekezni ellene. Ujjai és karjai fáradni és fáradni kezdtek. Körmei alatt is csak homok volt. El kellett viselnie a fájdalmat, ha életben akart maradni. Nem lett túl nagy, de jobb, mint a semmi. Meghúzta magát és várt. Eszement kínok közepette folytatta útját a vezér. Élelem és víz nélkül bolyongott már 4 órája. Lassan a nap is elvonult, ami azt jelentette, hogy halálra fog fagyni. Amilyen melegek a Szaharai nappalok azok olyan hidegbe képesek átcsapni. Ereje elhagyta, lábai összecsuklottak, ő pedig a földre zuhant, nagy port kavarva maga körül.

-Vizet! –kiáltott fel GD a puszta kellős közepén. –Vizet! –visszhangzottak szavai, de válasz nem érkezett rá. Közel s távol egy lélek, de még annyi sem volt fellelhető. Mindenütt csak homok, hol bíbor vörös színben hol inkább halványsárga árnyalatban tündöklött. Attól függően mennyire volt napos vagy dűnés helyen. Hullámszerűen fodrozódott a felszín. Ez azt jelentette, hogy hamarosan homokvihar veszi kezdetét. Tudta, hogy ez lesz az utolsó, amit még halála előtt megtapasztal. A fájdalom. A szűnni nem akaró tüskék bőrbe hatolása. Másodpercenként akár többé. Miért? Mert a homok úgy hatol át a bőrön és olyan sebeket okoz vihar esetén, amit ember elviselni nem tud. Nem is kéne neki. Ő még is átvészelt már kettőt. A túlélés dolgozott benne, az hogy valaha ismét viszont láthatja szeretteit. A fejében az járt bár csak ne kívánta volna azt, amit, akkor most nem lenne ilyen szorult és kilátástalan helyzetben. Szemeit lecsukta és várta, hogy utolérje a végzete. Csak magának köszönhette. Kimerültségében elaludt. Ez lenne a vég számára? Így kell történnie? A gondolatok mint suhogó nyilak hatoltak át koponyáján.

Lassan pilláit nyitogatta, szaruhártyáját ekkor egy hatalmas erejű fehér fény csapta meg.

-Meghaltam? –Próbált megbizonyosodni a helyzetről.

Ekkor mint ha ismerős alakokat pillantott volna meg. Kis idő múlva hang is társult a fura képződményekhez. Kezdve visszanyerni érzékelését és eszméletét. A hangok frekvenciát. A magasságukból meg tudta állapítani, hogy kik a névtelen idegenek. Jobban mondva nem is névtelenek és nem is idegenek. T.O.P, Daesung,Taeyang és Seungri várták hogy barátjuk magához térjen. Mi a történet tanulsága? Az,hogy mindenütt jó de legjobb otthon? Nem, egyáltalán nem. Akkor talán megeshet, hogy az, hogy jobb másokra hallgatnunk egy őrült ötlet megvalósítása előtt, mint a saját makacs fejünk után menni? Ez is. De ami a világon legfontosabb, ne felejtsük el: a barátaink mindig mellettünk állnak és szeretnek minket akkor is, amikor ez nem feltétlen látszik.